Tábor negyvenedszer – média és élmény

Táborozók készítenek egy televízióműsort a Diák és Ifjúsági Újságíró Egyesület és az Új Nemzedék Központ Médiatáborában Egerben 2015. július 17-én.

Ha nyár akkor tábor. Ha tábor, akkor DUE. 2020-ban immár 40. alkalommal rendezzük meg az Országos Médiatábort.

„Az év legjobb tíz napja!”

„Életem legjobb tíz napja!”

„Nekem tábortól táborig tart az év!”

Csak három idézet azok közül, amiket azok mondtak, akik már részesei voltak a DUE-tábor nyújtotta élménynek. Ők azok, akik belekóstoltak az újságírás – nyomtatott és online –, a rádiózás és a tévézés világába. Azt mondják magukról, hogy szerencsések, mert egy életre szóló ajándékot kaptak. 

Hogy lehet eljutni a táborba? 

Egyszerű: csak jelentkezni kell, IDE KATTINTVA. 

Mi az, amit az élményeken kívül kap, aki eljön? Először is Balatonszárszón egy medencés szállodában tölthet el tíz napot, mindössze két percre a Balatontól. A szobák mindennel felszereltek, külön vizesblokk van mindegyikben és a napi négyszeri étkezésre sem volt még panasz. Emellett pedig mindent megkap, ami a média világa. Egy felszerelt rádióstúdiót, komplett lapszerkesztőséget és televíziós stúdiókat. Az újságírásba elismert, kiváló szakemberek vezetik be a résztvevőket, akik az InfoRádió, az RTL Klub, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársai – amit ők nem tudnak a médiáról, azt nem is kell tudni. 

Mi a menetrend? 

Reggel készül egy élő rádióműsor, aztán jön egy szakmai előadás, majd egy déli hírműsor, aztán este tévés produkciót nézhetünk végig, utána pedig jön egy könnyed program – vetélkedő, buli, filmvetítés, vitaest. 

Milyenek a műsorok? 

Az egyik tavalyi film díjat nyert egy fesztiválon. Az egyik rádióműsort elkérte a József Attila Múzeum. Szóval ilyenek – nemcsak nekünk tetszenek, hanem másoknak is. De itt még találsz egy csomó produktumot. 

Kiknek szól? 

A felső tagozatos általános iskolásoktól egészen az felsőoktatási hallgatókig mindenkinek. Az is nagyszerű ebben a tíz napban, hogy a 12 éves és a 20 éves is megtalálja a közös hangot. 

Mennyibe kerül? A tábor teljes ára 99.000 Forint. 

Nem lehetne olcsóbb? 

Dehogynem! Igaz ehhez dolgozni kell: sikeresen kell részt venni a minden évben kiírt diákújságíró pályázaton. A nyertes 75%-os kedvezménnyel lehet ott a táborban, hogy aztán ő is olyanokat mondjon a végén, mint amilyen idézeteket felsoroltunk. Részleteket ide kattintva találsz!

Mi az, ami egy szülőnek fontos lehet a fentieken kívül? 

A diákok folyamatos felnőtt felügyelet mellett tölthetik el az időt. A hangulat laza, de a fegyelem elvárt és kötelező. Mi mindig mindenkiről tudjuk, hogy hol van és mit csinál. Elsősorban tanul és jól érzi magát. 

Hogy mi lesz a tábor után? Az elmúlt évtizedek táborozói közül többszázan újságírók lettek. Hivatást és megélhetést kaptak. Mert ez a médiatábor nemcsak egy jó buli, hanem sokkal több annál. Nem szabad kihagyni!