Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Vigyázz…, hogy sose érjen baj!

Létezik egy remek illusztrált színes könyvsorozat, amely gyerekeknek, fiataloknak szól. A könyvek az ORFK támogatásával, Nógrádi Gábor író tolmácsolásában a hétköznapi veszélyekre és azok elkerülésére hívja fel a fiatal korosztály figyelmét humoros, hétköznapi stílusban.

Tudomásunk szerint a világon egyedülálló sorozatról van szó. Az alkalmazott regénynek is tekinthető könyvek állandó főszereplőkkel és alkalmi mellékszereplőkkel játszódó családi történetekben mesélik el az egyes témákat humoros, izgalmas helyzetek, jelentek segítségével.  

A tervek szerint a sorozat 40-50 kötetből áll majd. Az első két könyv a Nyeregbe, srácok! és a Hova nézel, papa? Címmel mér megjelent.

Nógrádi Gábor neve ismerősen csenghet, hiszen a Gyerekrablás a Palánk utcában című művéből sikeres film készült Koltai Róbert főszereplésével, de a Sose halunk meg filmet is  említhetnénk. A neves író az ifjúsági irodalom kiemelkedő alakja, Janikovszky Éva díjas, Nemzetközi IBBY díjas művész. 

Cakó Ferenc illusztrálta a könyveket, aki világhírű animációs filmrendező és grafikus. Neki köszönhetjük a Sebaj Tóbiást és rengeteg homok-animációs alkotást, amelyek az elmúlt 35 év alatt valamennyi nemzetközi filmfesztiválon díjazásban részesültek. A Magyar Köztársaság Érdemes és Kiváló Művésze.

Óberling József rendőrezredes, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője a sajtótájékoztatón elmondta hogy az írót a precizitás és a profizmus jellemzi. Az ezredes elmesélte, hogy neki van egy álma, miszerint az iskolákban a tanítónő megkéri a gyerekeket, hogy vegyék elő az órán Nógrádi Gábor könyvét, és olvassák el a második fejezetet. A valódi cél azonban a közlekedési kultúra kialakítása. Ehhez pedig az egymás iránti tisztelet lenne az elsődleges.

Az első könyv a kerékpározás közben felmerülő veszélyeket taglalja, míg a második a közlekedés közben folytatott mobil használatra hívja fel a figyelmet. 

Évente két kötet kiadását tervezik, a további művek témái a bűnmegelőzés, az internet veszélyei, a kábítószerek, a tűzveszélyek, a szemetelés, a klímaproblémák.

A könyvek elsősorban az ORFK OBB( Országos Balesetmegelőzési Bizottság) és még ötven intézmény, cég, szakmai és anyagi támogatásával jelenhetnek meg, és így ajándékként kerülhetnek az iskolák alsó-, és felső tagozatos osztályaiba.

A sorozat indítása előtt, az elmúlt huszonkét évben a felmérések szerint ez idő alatt a halálos közlekedési gyerekbalesetek száma a tizedére csökkent. Ebben szerepe lehetett a balesetmegelőző könyveknek is. 

A közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevői közé tartoznak a gyermekek. Ehhez hozzájárul, hogy a közlekedés szabályait még nem ismerik kellően, nem alakult ki a veszélyfelismerő képességük.

A gyerekek önállóan gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg a járművek utasaként a az adott jármű vezetőjének vezetési stílusától, magatartásától függ a testi épségük. Az elmúlt évek adatai arra mutatnak, hogy hazánkban a gyerekek a sérüléseiket többnyire gépjármű utasaként, és nem önálló közlekedésük során szenvedik el. 

A közúti közlekedés biztonsága-kiemelten a gyermekek közlekedésbiztonsága- alapvető társadalmi érdek. Az ORFK-OBB és a területi rendőrszervek a gyermekek védelmét évtizedek óta kiemelt feladatnak tekinti. A legfontosabb eleme a megelőzésnek a tájékoztatás, a felvilágosítás. Országos vetélkedőket, közlekedésbiztonsági szaktáborokat és egyéb rendezvényeket szervez iskolák részére. Az elmúlt évtizedekben a gyermek gyalogosok és kerékpárosok láthatóságának segítése érdekében fényvisszaverő eszközöket, világító berendezéseket juttattak el az érintettek részére. 

Ezenkívül számos jogszabály módosítás is történt, amely pozitívan befolyásolta a biztonságos közlekedést. Az elsődleges cél, hogy a gyerekek és a fiatalok tudatosan közlekedjenek!

 

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság