Pénzügyi nap a Médiatáborban

A táborozókat megszokott módon az East- Újjászületés ébresztette, majd a megszokott Reggeli Ébresztő Műsor. A szerdai nap is mozgalmasnak ígérkezett, hiszen folyamatosan forogtak a kamerák, és a napi fotós ügyeleteseknek is volt dolga, hiszen a Pénzügyminisztérium munkatársa Dr. Tebeli Izabella egy pénzügyi tudatosságról tartott előadást. Az előadás több interaktív elemből állt, hiszen először 5-ös csoportokat kellett alkotniuk a táborozóknak és pénzhez kapcsolódó csapatneveket kellet választaniuk. Az előadás inkább egy közös beszélgetéssé alakult át, a táborozóknak feladatuk volt, hogy a pénzügyi tudatossághoz készítsenek egy plakátot. A nyertes csapatok jutalomban részesültek. A Pénzügyes nap egy óriási Kahoot-ozással ért véget.

A nap hátralévő részében a csoportok igyekezték feldolgozni a délelőtt hallottakat, hogy a mustrára minden időben elkészülhessen. A vacsora után a táborvezetősége Orsialex vezetésével csoportokra bomlott, így lehetőségük volt a táborozóknak nem csak a csoporttársaik megismerni. Az esti program jobbára a régi táborok kreatív napjára hasonlított. Minden csoportnak ugyan az volt a feladata. A sárkány szóval kapcsolatban kellett gyártaniuk egy rövid vlogot, egy híradós bejelentkezést, fotókat és egy hangbejátszást.