Sikerrel zárult a közösségi médianap

Nagy sikerrel zárult november 30-án, pénteken a DUE Médiahálózat és a Táska Rádió közös rendezvénye, a Közösségi Médianap Székesfehérváron, a Lánczos Kornél Gimnáziumban. Az eseményen résztvevők izgalmas előadásokat hallgathattak meg feltörekvő bloggertől/vlogggerektől, és profi újságíróktól.

Az esemény egy megnyitóval kezdődött, ahol a város alpolgármestere, Mészáros Attila köszöntötte a diákokat. Ezek utána Lánczos Kornél Gimnázium igazgatója Bordács Lajos beszélt a média és tanulás fontosságáról. A DUE részéről az alelnök Szayly József köszöntötte üdvözölte a résztvevőket, ismertette a mai nap menetét és kitért az egyesület közelgő programjaira is. Végül, de nem utolsó sorban Ollerényi Tamás a Táska Rádió programigazgatója beszédével zárta a megnyitót.

Délelőtt 12 órakor Kruzslicz Dávid interaktív előadásával kezdődött a szakmai program. Az interaktivitás többek közt úgy is mérhető volt, hogy az előadó meglepő módon  előrántotta a telefonját a zsebéből majd azt kivetítve mutatta meg az általa bemutatásra szánt applikációk előnyeit és veszélyeit. A szeretlekmagyarország.hu tulajdonosa arról beszélt, hogy milyen buktatói vannak a nyilvánosságnak, hogy élhetnek vissza a közösségi médiaplatformokra feltöltött képeinkkel, és mikre vigyázzunk, nehogy zsarolhatóak legyünk a képeink által.

Ezután egy bő 15 perces szünet kövezett, majd 1 órától kezdetét vették a vloggerelőadások. Az életmód vlogger-páros, Kitti és Viola, a Youtuberkedés előnyeiről és hátrányairól, a tevékenykedésük kezdetéről meséltek, végig vezették a youtuberkedés úgynevezett alaptéziseit, ezenkívül megosztották a saját, kezdő videósoknak szánt tippjeiket a hallgatósággal.

Ezt követte Bomba Soma Ákos beszámolója, aki nyáron egy filmforgatáson dolgozott, így tökéletesen belátott a kulisszák mögé, és elmesélte, hogyan is működik a nagy filmipar belülről.  Kitért arra, hogy „a nagy öregektől” ellesett praktikákat, hogyan lehet a saját készítésű videóknál felhasználni.

A sort Babcsány András előadása zárta, aki a videó – és fotókészítés technikai oldaláról beszélt; elmondta, hogy milyen fontos a kép vagy videófelvétel előkészítése, tippeket adott az utómunkával kapcsolatban és beszélt a legalapvetőbb technikai hibákról, amiket egy feltörekvő videós/fotós elkövethet. Az előadást saját munkáival illusztrálta, őszintén beszélve az egy-egy felvétel mögött zajló komoly munkáról.

Az előadások végeztével kezdetét vették az interaktív feladatok. A résztvevők Balog Péter moderálásával egy médiaismereti kvízt töltethettek ki a Kahoot app segítségével. A részvevőknek ezután a Táska Rádió munkatársai tartottak egy stúdió bejárást, ezután pedig egy élő műsort is végig nézhettek. Az esemény zárásaként lehetőség volt ellátogatni a frissen megnyitott székesfehérvári stadionba, amit kompletten körbe lehetett járni, így a sportrajongók számára is tudott izgalmas programmal kínálni a Diákújságíró Egyesület.

 

A program a Közösségek határok nélkül – diákújságírók a kisközösségek szolgálatában című, EFOP-1.3.5-16-2016-00279 számú projekt keretében valósult meg.