Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Kulisszák mögött: amit a vörös függöny eltakar

Egyre többet járunk színházba. Azonban az élmény és a látvány mellett a néző sokszor arra is kíváncsi, hogy mi zajlik a kulisszák mögött? A vörös függöny mögé csak kevesen láthatnak be, velünk most megteheted. Megismerhetitek az Átrium kulisszatitkait, Zsedényi Balázs vezetésével.

Színházba azért járunk, mert érdekel bennünket az aktuális előadás. De azon túl, hogy milyen darabot játszanak, fontos, hogy kik játsszák a főbb szerepeket, ismerjük-e azt a színésznőt/színészt, akire a címszerepet osztották. Ülünk a nézőtéren és várjuk, hogy felgördüljön a függöny. Majd elénk tárul egy világ, egy szobabelső vagy utcarészlet, amelyek segítségével egy másik világba utazunk. De kik dolgoznak egy előadásért, a sikerért, azért, hogy jól érezzük magunkat? Mi is zajlik a függöny mögött. Lessetek be velünk November 29-én 18 órakor az Átrium kulisszái mögé. Majd repüljetek velünk a Vaknyugat világába. Az előadás 19.30-kor kezdődik.

Vaknyugat – testvérháború két részben. Coleman és Valene, az apjukat nemrég egy különös baleset folytán elvesztett testvérpár egy Isten háta mögötti ír faluban, annak is a legszélén él. A nagy bánat közepette – amelyben a masszív alkoholista helyi pap, Welsh atya szeretne nekik vigaszt nyújtani – mindennapjaik nagy része egymás bosszantásával, hergelésével, átverésével és idegesítésével telik. Mi több: számukra ez maga az élet – mindegy, hogy pástétom leveles tésztában vagy szentszobrocskák vagy képes magazinok vagy hasábkrumplik vagy alkoholtartalmú italok vagy birtok vagy tehenek vagy nők vagy kutyafüle: bármin és bármikor hajba kapnak, összevesznek vagy ölre mennek. Akár a legvégsőkig. Erről szól ez a darab: a bűnről és a szeretetről. Meg arról, hogy van-e élet a halál után? És előtte? Ajánljuk családosoknak és egyedülállóknak, szülőknek és testvéreknek, barátoknak és felebarátoknak, fülig szerelmeseknek és örök ellenségeknek. Főleg embereknek.

Regisztrálj a rendezvényre a due@due.hu címen. Találkozunk az Átrium Színházban 18.00 órakor.

Kapcsolódó hírek

TESTVÉR TESTVÉRNEK FARKASA

2017. november 29-én, szerdán a DUE Kulissza Gerilla Brigád csapata ismét egybegyűlt, hogy beleshessen a budapesti Mechwart Liget közelében lévő Átrium Színház kulisszái mögé.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság