Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Tudós csajok - pályázat - Vizsgáljunk meteorit mintát! Benne vagytok?

Zsidi Gabriella lesz az a fiatal csillagász, aki a Tudós csajoknak megmutatja a szakma rejtelmeit és általa kitágul majd a világ a fiatalok számára. Másképp néznek a napra és a csillagokra ezentúl. :)

Az ELTE-n végeztem fizika alapszakon, most pedig csillagász mesterszakon vagyok végzős hallgató. A diploma megszerzése után szeretnék doktorit csinálni, utána meg csillagászként elhelyezkedni egy kutatóintézetnél. Ami a magát a csillagászatot és a kutatást illeti, mindig is széles volt az érdeklődési köröm: jelenleg az egyetemen a napaktivitást vizsgálom a napfoltokon keresztül, mellette pedig az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetében vagyok csillagászati demonstrátor, aminek a keretében olyan fiatal, születőfélben lévő csillagokkal foglalkozom, amik fényességváltozást mutatnak, és a fényességváltozás fizikai okait keresem. Illetve a piszkéstetői obszervatórium méréseinek elvégzésében is segítek.

A napfoltok vizsgálatáról szóló dolgozatommal az Országos Tudományos Diákköri Konferencián sikerült elnyernem a III. díjat. Szeretek tudományos ismeretterjesztéssel is foglalkozni, mert engem is lelkesít az érdeklődők kíváncsisága, így ha engedi az időm, akkor ismeretterjesztő planetáriumi előadásokban is részt veszek.

Mivel a csillagászatnak rengeteg, izgalmasabbnál izgalmasabb ága van, és ezekből szeretnék egy kis ízelítőt adni a lányoknak, és megmutatni, hogy mi tennivalója akad egy csillagásznak nappal. Persze azért ez a foglalkozás se lenne teljes anélkül, hogy ne lesnénk be egy kicsit a csillagok titokzatos világába egy távcsövön keresztül.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság