Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Már javában dübörög az idei Sajtófesztivál

Vadiúj, exkluzív helyszínen vette kezdetét a DUE Médiahálózat 2016-os Országos Ifjúsági Sajtófesztiválja. Elindult az egész napos programkavalkád és díjzápor.

A korábbi évekhez hasonlóan már a 9.15-ös kapunyitás előtt szép számmal gyülekeztek az ország minden szegletéből érkező diákmédiások és kísérőik a Várkert Bazár előtt, várva, hogy részt vehessenek a 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon.

Fél 10 körül Rátonyi Krisztina, a Petőfi Tv műsorvezetője köszöntötte a helyszínen megjelent diákújságírókat, diákrádiósokat, diákfotósokat, diákvideósokat, diákwebeseket , majd a Master Dance tánciskola növendékei szórakoztatták műsorukkal a közönséget.

Az ünnepélyes nyitóprogram keretében a színpadon köszöntőt mondott Kecskés István, a DUE Médiahálózat elnöke és Vargha Tamás parlamenti államtitkár, ezt követően a Tűzfészek Tűzzsonglőr Társulat kápráztatott el bennünket ledes produkciójával.

A DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatának eredményhirdetése Az év diákrádiósa és Az év online diákmédiuma kategóriájának díjkiosztásával kezdődött el.

A délelőtt folyamán kihirdetjük Az év diákfotósa és Az év diákújságírója kategória győzteseit, újra színpadra lép a Master Dance és a Tűzfészek Tűzzsonglőr Társulat, sőt élőben hallgathatjuk meg Agárdi Szilvit, a Voice és a Dal 2016 sztárját, akivel délután ifjúsági sajtótájékoztató keretén belül személyesen is találkozhatunk.

Délután vendégünk lesz többek között Puskás Dániel a The Biebersből, Németh Lajos, Gönczi Gábor, Erős Antónia, Sebestyén Balázs, Papp Gergő és a Barátok közt sztárjai is tiszteletüket teszik rendezvényünkön, mely fergeteges Balkán Fanatik koncerttel zárul.

Ha még nem vagy itt, még most sincs késő elindulni: kihagyhatatlan programokkal várunk a Várkert Bazár Multi termében!

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság