| |
Mariann bejelentkezett. Ági: Szia! Nagy döntésre szántam el magam, akarod hallani? Mariann: Persze! Ági: Úgy érzem, eljött az ideje. Fogamzásgátlót íratok fel magamnak. Mariann: Hát, ahogy érzed, de annyi rosszat lehet hallani ezekről a tablettákról. Elhízol, pattanásos leszel stb. Ági: Komolyan, mintha a nagyanyámat hallanám… El nem tudod képzelni, milyen cuccok vannak már… Mariann: Na, milyenek? Ági: Én utánaolvastam, elhiheted, hogy csak úgy nem kezdek el ilyesmit szedni. Még a történetét is elolvastam, egyébként tök érdekes… Kíváncsi vagy rá, miket tudtam meg? Mariann: Hallgatlak. Ági: Pl. az ókorban Egyiptomban a nők fogamzásgátlónak a krokodil ürülékéből készült labdacsot tuszkoltak a hüvelyükbe, úgy próbáltak meg védekezni a terhesség ellen, a középkorban pedig az összebújás után ecetsavval vagy más anyagokkal végeztek hüvelyöblítést? Mariann: És ez most miért fontos? Azért ma már nem ilyenek vannak, azt én is tudom. Ági: Épp ez az, erre akarok kilyukadni. Ma már nem az ókorban vagy a középkorban élünk. Változtak a módszerek. Mariann: Na, jó, mondd el, mikor indult be ez a veszett nagy fejlődés… Ági: 1900-ban, amikor Ludwig Haberlandt, az Innsbrucki Egyetem professzora rájött, hogy a menstruációt az agyban és a petefészkekben termelt hormonok irányítják. Az 1920-as évek elején, amikor a hormonokról nagyjából még lövése sem volt az orvostudománynak, Haberlandt professzor petefészek-kivonatok szedését javasolta fogamzásgátlásra. A Schering gyógyszergyártó cég már ekkor előállította a világ első nemihormon-tartalmú gyógyszerét. Mariann: Mondjuk ez tényleg nagy fejlődés a krokodil… fúúúj… folytasd. Ági: 1929-ben Adolf Butenandt német biokémikus sikeresen izolálta az első női nemi hormont, az ösztront, melynek felfedezéséért 10 évvel később kémiai Nobel díjat kapott. Közben felfedeztek egy másik női nemi hormont, a progeszteront is, amiről kiderült, hogy képes meggátolni a peteérést. A Schering laboratóriumában gőzerővel folyt a munka, Hans Inhoffen és Walter Hohlweg történelmet írt az etilösztradiol kifejlesztésével. Az etilösztradiol a mai napig minden fogamzásgátló tabletta ösztrogén alkotóeleme. Sokan sok mindenen kísérleteztek, a verseny elindult, a cél az volt, hogy ki találja fel elsőként a fogamzásgátló tablettát. Mariann: Értem én, meg tök jó, de mondd, csak pasik vettek részt ebben a projektben? A nőknek ehhez semmi közük nem volt? Már megint? Ági: Dehogynem. A fogamzásgátló kidolgozásában két nő is kulcsszerepet játszott: Margaret Sanger és Katherine McCormick. Céljuk a nem kívánt terhesség elkerülése volt. Azt szerették volna, hogy a nők maguk dönthessék el, mikor szülnek gyermeket. Mondjuk ez szerintem jogos igény. Az ember karriert építene, nincs megbízható fogamzásgátlás, akármikor teherbe eshet. Na de visszatérve a sztorira: Margaret Sanger 1950-ben találkozott Gregory Pincus biokémikussal és Katherine McCormick jóvoltából 50.000 dollárral támogatta kutatásait. A hormonális fogamzásgátlót ez a biokémikus állította elő és tesztelte először. Pincus és kollégái elkezdték a fogamzásgátló tabletta első hosszú távú klinikai vizsgálatát, mely eredményeként egyértelművé vált, hogy két hormon, az ösztrogén és a progeszteron alacsony dózisú szedése megakadályozhatja a terhességet. A Searle nevű amerikai cég ugyanis 1960-ban piacra dobta az első fogamzásgátló tablettát az USA-ban. 1961-ben a Schering Ausztráliában és Németországban is bevezette az első fogamzásgátlót. Mariann: Ettől kezdve minden simán ment? Ági: Áh, korántsem, a fogamzásgátláshoz való jog a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelemnek is része volt. Akkoriban elég prűdek voltak az emberek, mindenki elítélte a fogamzásgátló pirulákat és azokat, akik szedték. Mintha a tabletta és a születésszabályozás valami borzasztó dolog lett volna… Egy ideig csak néhány nőgyógyász merte felírni a pirulát, főleg azoknak az asszonyoknak, akik ezt előre egyeztették férjeikkel. Persze ez nem akadályozta meg a tabletta hírének elterjedését a nők körében. Mariann: És mikor múlt el ez a konzervatív marhaság? Ági: A hetvenes években nagyjából elcsitultak a fogamzásgátlók körüli viták. Világszerte több mint 50 millió nő szedte már a tablettákat, melyek szimbólumává váltak a szexuális forradalomnak, és alapját képezték a női szabadság és egyenjogúság kivívásának is. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a nők szerepe megváltozott a társadalomban, és a saját életük alakításában is. Mariann: Ezt hogy érted? Ági: Claudia Golding, a Harvard egyetem gazdasági tanszékének vezetője szerint a fogamzásgátlók változtatták meg a nők gazdaságban betöltött szerepét. A lényeg, hogy elkezdett elmúlni a nők, és a női képességek lebecsülése. Sikerszéria következett: 1979-ben brit miniszterelnökké választották Margaret Thatchert, őt követte a csúcson az első női űrhajós, Tyereskova, majd 85-ben jött Madonna, az első nő, aki 5 millió példányban adta el Like a virgin című albumát. A csajokat innentől kezdve nem lehetett megállítani. A kilencvenes években olyan szupermodellek szereztek hírnevet maguknak, mint Claudia Schiffer, Naomi Campbell, Linda Evangelista, vagy éppen Kate Moss. Mariann: Ez igen. Végülis tényleg nagy dolgok azok, amikről meséltél. De még azóta is fejlődtek a tabletták, nem? Ági: Naná, hogy! A Schering új fogamzásgátlókkal jelent meg a piacon. A cég nevéhez fűződik az első ún. minipillek (alacsony dózisú tabletták) kifejlesztése éppúgy, mint az első kétfázisú tabletta és az első háromfázisú tabletta létrehozása. A pattanásos bőr kezelésére szolgáló szer is ekkor született. A nyolcvanas években a cég további alacsony dózisú tablettákat fejlesztett ki. Végre szabadon választhatunk a számunkra megfelelő fogamzásgátló módszerek közül. Szóval ezeket tudtam meg. De majd még a nőgyógyászomat is megkérdezem persze. Mariann: Na jó, már érted sem aggódom annyira, sőt lehet, hogy én is megfontolom a tabletta szedését… Ha lesz egy állandó pasim… |