Mikor megnézünk egy filmet a televízióban, általában csak a főszereplők, esetleg a rendező neve ragad meg a memóriánkban. Mégis a „szinkronrendező: Tomasevics Zorka” ismerősen cseng mindannyiunk számára. Nem véletlen, hiszen olyan népszerű filmek magyar hangjait köszönhetjük neki, mint a Roger nyúl a pácban, a Sivatagi Show, vagy a Csengetett, Mylord?, és a Vészhelyzet című sorozatok.

De mi is valójában a szinkronrendező feladata? Milyenek a képzési lehetőségek, illetve könnyű-e ezzel a szakmával elhelyezkedni Magyarországon? Tomasevics Zorkával, a magyar szinkrongyártás egyik kiemelkedő személyiségével beszélgettünk, aki szakmája rejtelmeibe avatott be bennünket.

Már gyermekkorodban is így képzelted el magad, vagy más terveid voltak?
Dehogyis. Akkoriban még azt sem tudtam, mi az, hogy szinkronrendező. Gyermekkoromban még csak néhány mozifilm volt szinkronizálva, majd később, a ’60-as évektől fogva lett kötelező a televízióban a külföldi filmek szinkronizálása. Hogy milyen terveim voltak? Én még ma sem tudom, hogy mi szeretnék lenni, csak addig is lefoglalom magam.

Milyen út vezetett idáig?
A szinkronrendezés előtt sok egyéb foglalkozást próbáltam ki. Voltam karácsonyfadísz-készítő, dokumentumfotós a Magyar Országos Levéltárban, tisztviselő, büfés anyukám mellett, végül adminisztrátorként kerültem a Pannónia Filmstúdióba. Itt végigjártam a szamárlétrát, de közben tanultam is: egy felsőfokú gyártásvezetői iskolát, majd ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskola adásrendező szakát végeztem el.

Milyenek a képzési lehetőségek Magyarországon?
Magyarországon nincs kimondottan szinkronhoz kapcsolódó oktatás. De azért ma már magánképzésben találkozhatunk dramaturg-képzéssel - ők a filmek magyar szövegét írják -, illetve sok szinkronszínész is magániskolákban szerez gyakorlatot.

Milyen képességek megléte szükséges a szinkronrendezéshez?
Beszédtechnikai ismeretek mindenképpen kellenek, különben nehéz lenne elmagyaráznom a színésznek, hogy mit akarok, illetve, hogy mit kérek rajta számon. Nem árt az sem, ha a világirodalom, a drámairodalom, a filmtörténet a kisujjamban van, és minden, hiszen egy filmben minden létezik, ami az életben van.

Mit emelnél ki: miért szereted ezt a szakmát?
Szeretem a jó drámai filmeket. Vígjátékot csinálni például nagyon nehéz, nagyon ki kell dekázni minden egyes poént, hogy az csattanjon is. A tragédia ma már nevetséges, mert ugye nincs olyan, hogy az embernek ne lenne választási lehetősége. Úgyhogy én a drámát szeretem, amiben kellő nevetés után, nagy katarzis árán változik meg az ember, és így szilárdul meg a jelleme. Én azt hiszem, hogy ebben vagyok a legjobb.

Gondolom, azért vannak nehezebb pillanatok is…
Ami nehéznek mondható ebben a szakmában, amikor gyerekekkel kell dolgozni. A gyerek ugyebár játszani szeret, meg lefocizni a mikrofont, amit legtöbbször én is szívesen tennék, de nekem rendet és fegyelmet kell tartanom, és arra kényszerítenem őket, hogy dolgozzanak. Ez végülis nincs ellenükre, mégis nagyon nehéz a fegyelmezés.

Ha valaki szeretné ezt a szakmát választani, mit tudnál neki ajánlani?
Ha valaki ezzel szeretne foglalkozni, nem tudom, milyen jövőt jósolhatok neki. Rengeteg nyelvet tanuljon meg, és a filmes szakmát. De én azt gondolom, mire az lesz a tendencia, hogy mindenki tud majd angolul Magyarországon, addigra már itt is feliratozni fogják a filmeket, és esetleg csak az ifjúsági filmeket, vagy a művészfilmeket szinkronizálják. Ha pedig nincs szinkron, akkor nem lesz szükség szinkronrendezőre sem.

Végül pedig arra lennék kíváncsi, hogyan lehet szinkronrendezőként elhelyezkedni Magyarországon?
Nagyon nehéz elhelyezkedni, mivel nem engednek be a pályára. Maszek világ van, és nagyon nehéz ellesni a trükköket, a fogásokat. Nem adnak rá lehetőséget, hogy a gyakorlatban kipróbáld magad, hanem kész embereket várnak el. Talán úgy lehet befurakodni, ha dramaturgként kezded a szakmát, hiszen új dramaturgra mindig szükség van. Esetleg így közelébe férkőzöl a szakmának.

Kliszek Zsuzsanna, Budapesti Műszaki Egyetem
Az év diákújságírója, felsőoktatás, 3. helyezett