2010. június

 

2010. május 2010. április
 
 
 
 

Június tizedikéig jelentkezhetsz a táborba!

Június 10. után már csak feltételesen tudjuk fogadni a jelentkezéseket. A médiában dolgozók gyermekei és a SÉTA programban résztvevők extra kedvezményt kapnak – amíg van még hely a táborban.

A médiában, országos vagy helyi lapoknál, portáloknál, rádióknál, tévéknél dolgozó szülők gyermekei extra kedvezménnyel vehetnek részt az idei Országos Ifjúsági Médiatáborban! A kedvezmény igénybevételéhez szükséges egy nyilatkozat a szülőtől, és az őt foglalkoztató orgánum megnevezése. A megyei napilapok által működtetett SÉTA programban résztvevő diákok is extra kedvezményt kapnak – amíg még van hely a Médiatáborban.

A DUE iroda minden érdeklődőnek részletes felvilágosítást ad munkaidőben a 06-1-222-8213-as telefonszámon. Mailben a due@due.hu lehet érdeklődni.

Gőzerővel folyik a július 9-én induló 10 napos tábor előkészítése. A 100 fő befogadására alkalmas helyszínen a szezonig több minden megújul, többek között a kert, a tűzrakóhely és a járdák is. Közben a tábor vezetői tervezik a szakmai programot. Idén is lesz újságíró, rádiós, tévés és fotós csoport, a szaktáborban készült produktumok pedig szinte azonnal megjelennek majd a www.due.hu oldalon. 

 
 
Magazinműsorunkban a DUE programjaiból ajánlunk, és hogy miről is hallhattok júniusi adásunkban.
méret: 3,16 MB
2010. június
 
 
Gondoltátok volna, hogy a vívók egy olyan speciális ruhát viselnek, aminek a teherbírása 800 Newton, azaz akár a lövést is felfogja? Ezt Peterdi András, a felnőtt olimpiai "A" keret tagja mesélte el riporterünknek, Molnár Zsuzsinak. Andris, - aki a vívás három formája, a tőr, a kard és a párbajtőr közül, a legutóbbit űzi - azt is elmondta, hogy miért vannak kikötve a sportolók vívás közben.
méret: 9,8 MB
2010. június
 
 
Az internetes vásárlás bizony veszélyes dolog, vágja rá az emberek nagy része. Mi azonban tudatos fogyasztóként csökkentjük ennek veszélyeit. Júniusi rovatunkban Varga József, a Dél Alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke avat be minket az online vásárlások témakörébe.
méret: 10,47 MB
2010. június
 
 
Néptánc, de nem a megszokott módon, hanem humoros koreográfiával, modern történettel fűszerezve. Talán így lehet jellemezni a zalaegerszegi Kutyakölykök táncegyüttest, amelyet a Csillag születik című TV műsorban ismerhetett meg a nagyközönség. Az öt fiú a táncon keresztül Rejtő Jenő világától Afrikáig különböző helyszínekre kalauzolja a nézőket. Molnár Zsuzsi többek között arról kérdezte a Kutyakölyköket, hogy hogy bírják szusszal a fellépéseket, hiszen minden alkalommal fergeteges műsorral lepik meg rajongóikat.
méret: 11,65 MB
2010. június
 
 
A DUE Országos Média Pályázatára rengeteg pályamű érkezett diákrádiós kategóriában. Most megmutatjuk a nyerteseket itt, a DUE Rádióban! Először egy beszélgetést hallhattok a készítőkkel, aztán meghallgathatjátok a győztes pályművet!Az egyetemisták kitettek magukért. Komoly, felnőtt műsorok készültek.Az első helyezett egy lányokból álló trió lett: Stolczenberger Klára a Túl a bölcsészeten c. műsor szerkesztője. Két társával, Kiss Anettel és Kovács Piroskával készített műsoruk a szinkronrendezés és a szinkronizálás érdekességeit mutatja be.
méret: 28,77 MB
2010. június
 
 
A szegedi Kőrösy Rádió minden nap jelen van a diákok iskolai szüneteiben. Hetente egy-egy osztály zenei toplistáját, sőt, a tanárok kedvenc zenéit is lejátsszák. A Kőrösy Rádió műsorait mind a diákok, mind tanáraik nagyon kedvelik, ezért gyakran használják közérdekű információk továbbítására. Kockafejek c. összeállításuk a számítógépfüggőségről szól.
méret: 30,88 MB
2010. június
 
 
Új csapat, a 6. osztályosokból kikerült szerkesztőség vette át az idei tanévben a Hangadó Sulirádiót Várpalotán. Hatalmas lelkesedéssel és gazdag ötletekkel szerkesztik műsoraikat. Pályamunkájuk „Arizonából jöttem” címmel az iskolai erőszak témájának egy kis szeletét mutatja be, mi történik náluk a tanórákon, ill. hogyan segít a tanórai rend fenntartásában az Arizona Program, amely fél éve működik iskolájukban.
méret: 33,17 MB
2010. június
 

 

 
médiaajánlat