 |
 |
|
|
|
| 2010. szeptember 08., szerda |
|
|
|
|
Médiatár ajánló
Támogatóink
|
Több DUE-s megmérette magát a világ egyik leghíresebb tókerülő vitorlásversenyén, a T-Mobile Kék Szalagon. Képünkön: Szayly József és Varga G. Gábor.
A Kék szalagot idén 42. alkalommal rendezték meg: a 145 kilométeres verseny péntek reggel indult Balatonfüredről, a hajóknak a kenesei, majd a siófoki bója után át kellett kelniük a tihanyi szoroson, egészen Keszthelyig, s onnan ismét Balatonfüred volt a cél. Minderre két nap állt a versenyzők rendelkezésére.
A több mint 700 induló hajó fedélzetén több DUE-s is a legénység tagjaként „harcolt”: a Szayly József kormányozta Viktória hajón Varga G. Gábor manchaftolt, de a régi és a retro táborokból jól ismert Borek Andris barátunk és Szűcs Péter is küzdött az elemekkel. Ezúttal nem a hatalmas és dühöngő széllel, s a vitorla-kötlezettel kellett megbirkózniuk, hanem a hőséggel, a széltelenséggel és az éjszaka mindent ellepő árvaszúnyog-rajjal.
A versenyt végül 238 hajó fejezte be, köztük Borek Andrisék: Gratulálunk a kiváló teljesítményhez. A Viktória legénysége szombat délután Vonyarcvashegynél látta be, hogy nem tudja időben teljesíteni a távot, ezért kitűzték a nemzeti lobogót, a verseny feladásának jeleként. Szűcs Péterék sem fejezték be a versenyt. Csüggedésre persze semmi ok, hiszen minden tőlük telhetőt meg tettek, ezért a döntés máris megszületett: 2011-ben újra megpróbálják. Addig is a jelszó: Jobb szelet! |
|
|